2025.01.27

Siklóernyőzés hozta önismereti tapasztalataim

Siklóernyőzés kezdete a családunkban

Amikor jó pár évvel ezelőtt a férjem elkezdett siklóernyőzést tanulni, különleges időszak kezdődött az életében, és így az enyémben is:).
A repülés iránti rajongás és a természet szeretete vezette erre az útra, nem az adrenalin vagy az extrémsport iránti vágy.
Úgy alakult, hogy olyan oktatókhoz került, akiktől nagyon sokat tanulhatott a természet és az ember viszonyáról, ebben a kontextusban az alázatról és a türelemről, szabálykövetésről, a magamutogatás és az alázat hiányának életveszélyes következményeiről.
Nagyon szép volt látnom, mennyire formálja őt ez az út.
Nagyon különleges látnom, ahogyan megerősödtek benne már eddig is fejlődő érzések és gondolatok.
Sokan kérdezték, hogy engem vihet-e magával repülni. Ehhez külön vizsga kell, előtte sok tapasztalat, de nem is ez volt a célja. Csak hogy repüljön. És ezt megkaphatta.

Nagyon sokat jelentett számára ez, egy-egy repülés után hosszú beszámolókat tartott a családban és a barátainak, mi volt kihívás, mi volt csodálatos, mit tanult abból, hogy aznap kiment a starthelyre, de nem tudott végül repülni, milyen élmény egy versenyen az idődet azzal húzni, hogy a másiknak segítesz az ernyőjét kibogozni a bokorból.

Annyira sokat jelentett számára ez a komplex élmény, hogy lassan megszületett benne az igény, hogy ezt velem is megossza. Szeretett volna nem csak szavak szintjén, hanem magába az élménybe is beavatni.

Viszonyom kezdete a siklóernyőzéssel:)

Én tériszonyos vagyok, nagyon. Engem nem vonzott ez a sport, csak arról az oldalról, hogy kikísérem a férjemet a hegyre, én olvasgatok, ő repül. Szerettem, hogy gyakrabban volt része az életünknek a természet emiatt. De repülni nem vágytam.

Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy miért is akarja megcsinálni a tandem vizsgát (ami feljogosítja arra, hogy egy másik embert is vigyen az ernyővel), mik az én félelmeim. Nem volt olyan egyszerű kibogozni ezeket, de szépen kialakult egymás megértése, és közös döntés lett, hogy belevág a tanfolyamba.

Közösen repülni

Aztán meglett a tandem vizsga, és megnyílt a lehetőség arra, hogy együtt repüljünk. Hát nem mondom, hogy tűkön ülve vártam.:) De nyitott voltam arra, hogy próbáljuk ki. Ha neki ez ennyire fontos, akkor én is teszek bele energiát, kilépek a komfortzónámból, aztán majd meglátjuk, mennyire bírom. Az nagyon fontos volt nekem, hogy nem éreztem a férjemtől nyomást. Én dönthettem el, mikor van kedvem menni, és tudtam, hogy bármikor meggondolhatom magam. Ilyen körülmények között könnyebben tudtam úgy dönteni, hogy próbáljuk meg.
Már több éve kísértem a férjemet repülésekre, ismertem több pilótát, láttam sok startot (elindulást), így az, hogy valaki fut és aztán felrepül, hogy színes félkörökről emberek lógnak az égben, már otthonos élmény volt számomra. Sőt, egyszer én magam is repültem Győzővel, akiben mindketten annyira bízunk, hogy őszintén nem féltem semennyire. (Az első kép ekkor készült.)

Repüléseink intenzíven formáló élményei

Az első Csanáddal közös repülésünk ennek az élménynek a nyomán teljes nyugalomban indult. Másik helyszínen repültünk, más volt a táj a domborzat, és amikor magasabbra emelkedtünk, hirtelen elfogott a teljes pánik, a brutál tériszony, szinte halálfélelem. Csanád profi volt, nyugodt hangon beszélt, adott pár tippet, hogy hova nézzek, hova ne, és pár percen belül leszálltunk.

Soha többet nem fogsz velem repülni? - kérdezte.
Dehogynem. Ez egyetlen élmény volt. Az a célunk, hogy közösen repüljünk, ezt nem adom fel egy próbálkozás után.

A második közös repülésünkhöz nagyon meredeken kellett felkirándulnunk egy hegyre (Csókakő), a nagy tizenkilós siklóernyős táskákkal a hátunkon. Ugye ez is hozzátartozik a műfajhoz. Hát átkozódtam rendesen, mire felértünk, ráadásul egy nagyon meredek helyre, ami tiszta köves volt, alig lehetett két lábon stabilan megállni. Ernyőt kiterítjük nagy nehezen, sisak, becsatolás, néhány küzdő lépés felfelé, ernyőrángatás, lecsúszás, visszacsatolás, várakozás a szélre, közben alig bírok két lábon állni a meredeken. Jön a szél! Ernyő emelkedik, lépegetünk kicsit jobbra-balra, az egyik cipőm (igen, bakancsban kellett volna menni) beakadt egy kőbe. Sikerült a start, felemelkedtünk, cipő ott maradt. Nagyon röhögtünk:). Tériszony most nem volt, de a gyomrom hamar kikészült, rövidesen leszálltunk. (Második kép.) Nagyon lassan és óvatosan, hogy a cipő nélküli lábamra vigyázzunk:). (Három hét múlva alakult úgy, hogy újra el tudtunk ide kirándulni, és még ott volt a cipő.:) ) Gyönyörű idő volt, meleg is, nem fáztam:), vicces élmény maradt, azzal együtt, hogy erre a starthelyre többet nem vagyok hajlandó felmászni. :)

Voltak olyan közösre tervezett repüléseink, amik végül elmaradtak. Kimentünk a starthelyre, és nem olyan volt az idő.

Volt kisebb dombról indulásunk, azokat jobban élveztem, nem jött a tériszony, a sok kicsi repülés, éppen csak belekóstolás abba, hogy a lábam nem éri a földet, nagyon izgalmas és lelkesítő volt, rossz élmények nélkül.

Tágult a komfortzónám. Új tapasztalataim lettek arról, hogy csodálatos a világ. A természet és az ember is. Sok újfajta, közös kalanddal gazdagodott a házasságunk. És ami az eredeti megfogalmazott célom volt, hogy talán ez a helyzet segít majd a kontroll könnyebb elengedésében, amikor arra van szükség… talán az is fejlődött. Hálás vagyok az élményekért, a fejlődésért, a kapcsolódásokért.

Miért osztom ezt meg?

Ezzel az írással nem a siklóernyőzést szeretném népszerűsíteni:), hanem elmesélni az életem, életünk egy fontos részét. A hangsúly számomra ebben azon van, hogy hogyan alakultam, fejlődtem egy olyan helyzetben, ami sok kihívást tartogatott számomra, abból az indíttatásból, hogy közös, mély élményeket szerezzek valakivel, akit nagyon szeretek.

Nem csak a siklóernyőzés tud ilyen komfortzóna-tágító, fejlesztő, kapcsolatépítő hatással lenni ránk, abban biztos vagyok:). De ebben a sportban, talán a természetközelisége, a nem hétköznapisága, meg közösségi mivolta miatt nagy a lehetőség a formálódásra. Meg is kérdeztem egy siklóernyős csoportban, hogy van-e ilyesmi élményük nekik is (vagy csak én vagyok ilyen önismeretre kihegyezett:) ), és több hosszú választ és élménymegosztást is kaptam, én is meglepődtem. Kontroll, cél elérése, a pilótasággal járó felelősség, döntési helyzetek, az “egyedül levés” pozitív és negatív oldala, a szabadság élménye voltak a főbb témák, amikben formálódást éltek meg. Az egyik női pilóta, aki írt nekem, a szülés élményeivel is párhuzamba hozta a siklóernyős élményeit, ami anyaként és szülés körüli területen dolgozó segítő szakemberként különösen megható volt számomra. Hálás vagyok ezekért a kapcsolódásokért!

Nektek van hasonló élményetek, amikor intenzíven formálódtatok valamilyen esemény hatására?