2024.10.15

Elvesztett magzatunk története

Hét éve vesztettük el kis magzatunkat, 16 hetes korában, Bercel most lenne elsős. Ma van a perinatális gyász világnapja, örülök neki, hogy ezen az apropón sokan beszélünk erről a témáról, biztos vagyok benne, hogy ez segít azoknak, akik egyedül érzik magukat hasonló élménnyel, és segít mindannyiunknak, hogy közelebb kerüljünk egy olyan témához, amiről félve beszélünk, vagy inkább nem is. Lehet, hogy megrázó lesz számodra tovább olvasni ebben a témában, ha így érzed, ne olvasd tovább!

A mi történetünk azóta tovább kanyargott, és persze, hogy másképp tudok most beszélni arról, hogy hogyan érint engem ez a veszteség, mint mondjuk 4 vagy 6 évvel ezelőtt. Most az foglalkoztat, hogy Bercel léte a családunk közös tudása legyen, hogy az azóta született Villő is halljon róla, ismerje a történetét, világos legyen számára, hogy így teljes a családunk, pontosabban tudja meghatározni a saját helyét benne. Tudom, hogy ha nem beszélünk erről, akkor is érezni fog belőle valamit, de sokkal nehezebb dolga lenne ezeket kibogozni.

4 évvel ezelőtt várandós voltam Villővel. Az,hogy már elvesztettünk egy magzatot, hogy egy várandósságom nem a születéssel, hanem a halállal ért véget, elépesztő mértékben rányomta a bélyegét az új terhességre. Azt a mértékű szorongást, stresszt, ultrahangra várásokat, hogy megtudjuk, minden rendben van-e... Rengeteget tanultam ebből az időszakból, nagyon különleges volt, de olyan megterhelő, mint nagyjából még semmi addig az életemben.

5 évvel ezelőtt, 2 évvel a veszteségünk után nagyon mélyponton voltunk. A babára való várakozásban eleinte voltunk lelkesek, bizakodók, semlegesek, és ahogy teltek az évek, úgy egyre elkeseredettebbek. Egy idő után már nagyon nehéz élmény volt várandós anyukákkal és kisbabákkal találkozni. Segített, hogy tudtunk róla beszélgetni barátokkal, és kértünk szakmai segítséget is közösen, és én egyedül is, többfélét is.

7 évvel ezelőtt boldog voltam, hogy olyan helyen dolgozhatok ahol fontos vagyok, ahol látják és támogatják az értékeimet, és hogy bár babázni szerettem volna, de amíg ez nem jön el, addig más területen teljesedhetek ki. Csodás élmény, és csodákat teremtő időszak volt!

Változtam sokat. Változtak a megéléseim is, ahogy telt a idő, alakult az élet körülöttem. Hálás vagyok azokért, akik úgy voltak mellettem, hogy mindig lehettem az, aki éppen voltam, boldogan, elkeseredetten, kiteljesedve vagy kétségbeesve.

Hálás vagyok azért, hogy tudom, Bercel nagyon jól van, és hogy valósággá tette nekem és a családunknak a Mennyországot.

A képen várandós vagyok Bercellel. A feldolgozásban és abban, hogy ez a történet valódi része legyen az életünknek, sokat segít, amikor egy-egy kép vagy helyszín kapcsán felidézzük ezt az időszakot.